B'estella - 2015-11-14
Shooting with Oleg Borisuk

Shooting with Oleg Borisuk

Shooting with Oleg Borisuk

 

Végre megkaptam a képeimet a legutóbbi fotózásomról! Már nagyon izgatott voltam, hogy hogy sikerültek. Kínszenvedés volt az a 8 perc, amíg letöltöttem a gépemre a csatolmányt, és minden lejáró másodpercnél egyre hevesebben vert a szívem.:D Mindig is csodáltam a tehetséges ukrán fotós, Oleg Borisuk hihetetlenül művészi és profi képeit, és szerencsére most sem kellett csalódnom. 

Délelőtt érkeztem a Jókai térre, Oleg stúdiójába a fotózásra. Habár úgy tíz perccel előbb érkeztem, senki nem csinált gondot belőle, sőt talán még örültek is, hogy hamarabb kezdhetjük. Először a sminkszobába mentem, ahol Lázár Dóri készítette el az első szetthez a teljesen natúr sminkemet. Öröm volt vele a munka, nagyon kedves volt és jót beszélgettünk közben.:) Miután elkészült a sminkem, Kaposi Judit /jkaposistyle/ segített átöltözni. Az első styling egy fehér garbós felsőből és egy kávészínű, műbőr culotteból állt. Oleg összefonta a hajamat, majd kezdődött a fotózás.:) 

Miután elkészültünk az első lookkal, újabb sminkre és újabb átöltözésre került sor. Ezúttal egy éles tusvonalat és fekete ruhadarabokat kaptam. Ezek a képek sokkal komolyabb hangulatúak lettek. Az összes fotót imádom és nagyon élveztem a fotózás minden pillanatát! 

............................

I finally got the photos from my latest photoshoot! I have been very excited about them. It was horrible to wait all the 8 minutes, until I downloaded the attachment on my computer, and at every passing minute my heart was beating faster and faster.:D I have always admired the talented Ukrainian photographer, Oleg Borisuk for his incredibly professional and artistic images, and fortunately I was not disappointed this time either.

In the morning I arrived to the Jokai square, to Oleg's photo studio. Although I arrived ten minutes earlier, nobody did any problem of it, moreover I think they were happy, because we could start working sooner. First I went to the makeup room, where Dóri Lazar made my natural makeup for the first look. It was a pleasure to work with her, she was very kind and we had fun during the work. After my makeup was completed, Judit Kaposi /jkaposistyle/ helped to change outfit. The first styling's pieces were a white turtleneck top and a coffee-colored leather culotte. Oleg braided my hair, and we started the photoshoot.

After we were finished with the firs look, I got new makeup and new styling. This time I got a sharp winged eyeliner and black clothing. These pictures' mood is much more serious, than the others'. I love all the photos and I really enjoyed every moment of this day!

y4.jpg

y3.jpg

y1.jpg

y6.jpg

y.jpg

 

Shooting with Oleg Borisuk Tovább
all about fashion
süti beállítások módosítása