Class trip to Zánka - B'estella
  • About me
  • Outfits
  • Diy
  • Fashion shows
  • Contact
Class trip to Zánka

Class trip to Zánka

2015. május

Class trip to Zánka

 

      Ma nem egy outfitposztot hoztam, hanem egy beszámolót az idei osztálykirándulásunkról! (Egy kis késéssel ugyan, de majd megtudjátok, mi az az izgalmas új dolog, amivel minden időmet töltöm mostanság) Ebben az évben egy háromnapos kirándulásra mentünk Balatonra. Nagyon eseménydús út volt, sok gyönyörű helyen voltunk, és persze sok fotót is készítettünk.:) A legtöbb képen a legjobb barátnőmmel, Orsival láthattok. 

     Az első napon a Bory-várat néztük meg. Eső után mentünk, így csodás természetfotókat tudtunk lőni a vízcseppes virágokról.:) Körbejártuk a vár minden szegletét, aztán Balatonfüred felé vettük az irányt. Itt megnéztük a Jókai-villát, aztán volt egy kis szabadprogram, amit mi fagyizással és sétálással töltöttünk. Nagyon jó idő volt, és kellemes volt kiülni a mólóra.

    Mikor megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat - amik egyébként meglepően igényesek és kimondottan szépek voltak - lementünk az udvarra, körbejártuk a környéket, a fiúk kosaraztak, majd sor került egy kis számháborúra is. Este még ilyen körbeülős játékokat játszottunk, aztán lassan visszament mindenki a szobájába. Másnap kirándulni mentünk a Bakonyba. Nem is volt olyan fárasztó túra, mint amire számítottam, így még volt erőnk délután kimenni a Balaton partra. Az egyik mólón készítettünk egy osztályképet, aztán röplabdáztunk és sétáltunk egyet Orsival és Sárival. Az utolsó napon, miután elhagytuk a szállást beugrottunk a veszprémi állatkertbe. Rengeteg gyönyörű és édes állatot néztünk meg, a pingvinek és a zsiráfok voltak a legjobbak.:)
         Nagyon jó osztálykirándulás volt és remélem nektek is tetszett ez a kis összefoglaló róla.

 

      Today i'll give you a speach about this year's class trip, not an outfit post. This year we went on a three-days trip to the Balaton. It was full with actions, we saw many beautiful places and of course, we took a lot of pictures too.:) On most of the photos you can see me with my bff, Orsi.

      On the first day we visited the Bory-castle. We went here just after the raining so we could take nice pictures with water-stripped flowers.:) We saw every single corner of the castle and then we went to Balatonfüred. We visited the Jókai-house, and then we had a bit of freetime too, when we ate ice scream and walked a bit. The weather was beautiful so it was nice to sit down at the pier. When we arrived at our accomodation - which was surprisingly nice and really clean - we went down to the garden and walked around the place, the boys played basketball, and then we even played a bit of number-war. In the evening we played some kind of round-games and then everyone went back to their own rooms. Next day we went for a trip in the Bakony.

       It wasn't as exchausting as i expected, so we had the strength to walk down to the Balaton in the afternoon. One of the piers we took a picture of the class, then we played volleyball and i walked with Sára and Orsi. On the last day when we left our accomodation, we visited the Zoo of Veszprém. I saw many cute and beautiful animals, the penguins and the giraffes were the best :)

It was a great trip and i hope you liked the speach about it. 

 xyz_3_1.jpg

A Bory-vár

xyz_6_1.jpg

Pipacs

img_5148.JPG

xyz_2_1.jpg

Zitával és Orsival Tami szemüvegében:)

img_5089.JPG

xyz_9_1.jpg

Balaton

xyz_7_1.jpg

xyz_4.jpg

Orsival

xyz_8_1.jpg

xyz_10.jpg

Veszprémi állatkert

xyz_11_1.jpg

xyz_5_1.JPG

xyz_13.jpg

A legjobb osztály!♥

 

 

komment Tovább
Class trip to Zánka Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Badass in black Badass in black
  • Backwards Backwards
  • Tourist vibes Tourist vibes
  • Golden boundaries Golden boundaries
  • Comfy Comfy

A bejegyzés trackback címe:

https://bestella.blog.hu/api/trackback/id/tr247457186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook Tumblr Twitter Pinterest Instagram

B'estella

Welcome to my blog! If you love fashion, read on. I am Eszter, a hungarian student and I am into fashion. My dream is to work in the fashion industry one day and I'd like to learn as many as I can about it. If you want to know more about me, read the 'about me' article and stay in touch!:)

Follow me on Instagram!:) @eszterbestella

Keresés

Archívum

  • 2019 május (1)
  • 2019 január (1)
  • 2018 november (1)
  • 2018 október (2)
  • 2018 szeptember (2)
  • 2018 augusztus (1)
  • 2018 július (1)
  • 2018 június (1)
  • 2018 május (1)
  • 2018 április (1)
  • 2018 március (3)
  • 2017 december (3)
  • Tovább...

Top 5

  1. My opinion of L'Oreal Colorista
  2. Angelface Model Agency
  3. Modart divatbemutató 2015
  4. Shooting with Oleg Borisuk
  5. Detox water

Naptár

május 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Egyéb

all about fashion
süti beállítások módosítása
Dashboard