My opinion of L'Oreal Colorista

My opinion of L'Oreal Colorista

 

A L'Oreal új hajszínezőjéről, a Coloristáról már biztosan ti is hallottatok. Mind youtuberek, mind pedig a bloggerek agyondicsérik a terméket, ezért aztán a Nyx új boltjának megnyitóján, ahol lehetőségem volt kipróbálni a Colorista spray-t, én is bevállaltam. Nem kellett volna...

Egy királykék árnyalatot választottam, mivel a hajam kékre festése a Füst és Csont leánya elolvasása óta az egyik álmom.:) Maga a művelet, amíg beszínezték a hajamat nem tartott sokáig, azonban majdnem három adag festéket kellett elhasználni, mire láthatóvá vált rajta a szín. Egy darab 75ml-es doboz ára 2500 Ft, ami azért lássuk be egy egynapos hajszínért nem kevés pénz. 

A festés után körülbelül tíz percig imádtam az új színt, aztán hozzáértem a hajamhoz és csupa kék lett a tenyerem. Gondoltam, hogy idővel azért csak megszárad valamennyire és kevésbé fog majd, de csalódnom kellett. A felsőm, a kabátom és a táskám is királykék foltokkal lett gazdagabb, ráadásul ahányszor hátrasimítottam egy tincset, annyiszor kellett kezet mosnom utána. Mondanom sem kell, hogy a fülem és a nyakam sem úszta meg. Ezen kívül a szaga is nagyon kellemetlen volt. 

Azok, akik szintén nincsenek elragadtatva a Colorista spray-től állítják, hogy egyetlen pozitívuma, hogy tényleg kijön egy mosás után. Nálam sajnos ez sem így történt. Négy napig kellett mosnom a hajam, mire már nem fogta meg a törülközőt a festék. Rettenetesen kiszárította a hajvégeimet és azóta mindenfelé száll a hajam. 

Szerintem nagyon sok más hajspray létezik, ami lényegesen olcsóbb és talán minőségben is jobb Coloristánál, de legalább ezzel a tapasztalattal is gazdagabb lettem.:)

befunkycollage.jpg

I'm sure that you've heard about L'Oreal's new hair dye, Colorista. Both youtubers and bloggers are keen on the product, so when I had the opportunity to try it out, at the opening of Nyx's new store, I took it. Actually, I should not have...

I chose a blue shade since I have always wanted to dye my hair blue after reading The Daughter of Smoke and Bone. Dyeing my hair wasn't that time-consuming, but the hairdresser had to use almost three doses of the spray to make it visible. The price of a 75ml box is 9€, which is quite expensive.

After dyeing, I loved the new color of my hair for about ten minutes, then I touched my hair and my hand was covered with blue color. I thought that it would dry later and I wouldn't get colored my hand, but I was disappointed. My top, my coat and my bag has also become blue after a while. Needless to say, my ears and neck had suffered the same. In addition, the smell of my hair was very unpleasant.

Those who are also not amazed by the Colorista spray claim that at least it has one positive aspect, that it can be washed out very easily. Unfortunately, it didn't happened to me either. I had to wash my hair for four days, until the towel was no longer covered in blue dye. It also has dryed my hair terribly. I think there are a lot of other hairsprays, which is considerably cheaper and maybe better than Colorista, but at least I was able to learn a lot from this experience.